Gazzal megyek

Küldetés
 
Rőczei Norbert vagyok, engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzak. Nős vagyok és van egy másfél éves kisfiam. Borsod megyéből származom, 1979-ben ott születtem, de már közel 10 éve Tolna és Baranya megyében, azon belül is Pécsett élek. Miskolcon 1997-ben gázipari szakközépiskolát, majd 2002-ben olajmérnöki szakon egyetemet végeztem. 2006-ban a BME-n kiegészítő képzés keretén belül minőségügyi mérnök képesítést szereztem. 2002 óta a Paksi Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. Bátaapátiban készülő felszín alatti nukleáris hulladéklerakójának építésén dolgozom. A gázautózással 2010-ben kerültem kapcsolatba, mikor hosszas hezitálást követően átalakíttattam személyautóm kettős (benzin-gáz[LPG]) üzeműre. És ekkor sok minden megváltozott...

A háromnegyed éves gázüzemű járműhasználat meggyőzött a jelenleg használatos technológiák alkalmasságáról. Immár tapasztalataimra alapozva nyugodtan mondhatom, hogy a gondozásmentes, teljes egészében számítógép-vezérelt modern gázrendszerek kényelmesek, biztonságosak, tartósak és megfelelő eszközként szolgálnak a takarékos, környezetkímélő autózáshoz. De nem volt ez mindig így, mint már említettem, sokat hezitáltam az átalakítás előtt.

Valójában a legnagyobb gondot az okozta számomra, hogy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem találtam megbízható információt az általam átalakítandó autótípusról. Azt gondolom, nem voltam/vagyok egyedül ezzel a problémával. A döntést végül még is csak meghoztam és nagyon örülök ennek, hiszen a gázüzem – 25.000 km alatt – beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban nem titok, hogy jelenleg is jól jönnének üzemeltetési tapasztalatok, mint vélhetően majd' minden gázautós társamnak. Szóval innen jött 2011. tavaszán a gazzalmegyek.hu internetes oldal ötlete...

A honlap legfőbb céljának a magyar gázautós társadalom összefogását és támogatását tekinti. E cél elérése érdekében mindenképpen szükség van a gázautózás népszerűsítésére, valamint a tévhitek, félelmek eloszlatására és a felhasználók érdekeinek védelmére.

Ma Magyarországon kb. 80-100 közé tehető a hivatalos átalakító és javító műhelyek száma. Ezek között megtalálható viszonylag nagy méretű vállalat, de néhány fős kis családi vállalkozás is, melyek adottságaiknak megfelelően, egymástól eltérő mennyiségben és minőségben dolgoznak. Az átalakítás gondolatával ismerkedő autósok csak nehezen tudnak kiigazodni a számukra leginkább megfelelő technológiák között. Az autósok által feltett kérdésekre a műhelyek sajnos nem minden esetben adnak kielégítő választ, illetőleg nem áll a felhasználók rendelkezésére megfelelő mennyiségű tapasztalati információ döntéseik meghozatalát illetően, legyen az akár igenlő, akár annak ellenkezője. A megalapozott döntésekhez szükséges mennyiségű információ összegyűjtésére az oldal alkalmas, ugyanis rendezett módon lehetőség van az átalakított járművek kapcsán vélemény közlésére (átalakítás körülményei, üzemeltetési tapasztalatok, stb.).

A gazzalmegyek.hu honlap mindvégig igyekszik főként független információs portál maradni, mely elsősorban a gépjárművek átalakításával kapcsolatban meghozandó helyes felhasználói döntések megalapozásában kíván tevékeny szerepet vállalni. A honlap lehetőséget biztosít a műhelyek részéről a bemutatkozásra, így elmondható, hogy egy biztos találkozási pont a felhasználók és a műhelyek között. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a gazzalmegyek.hu oldalon regisztrált tagok részére, az oldal által kiállított kuponok segítségével a műhelyek döntő többsége nagyságrendileg 5 %-os árkedvezményt biztosít az átalakítások, valamint a szervizelések díjából. E mellett bizonyos esetekben további extra szolgáltatások igénybevételét is biztosítják. Ezt a műhelyekkel való személyes és telefonos tárgyalások, valamint szerződéskötések révén teljesen hivatalosan – néhány száz, vagy néhány ezer Forintért cserében – nyújtjuk a regisztrált felhasználók részére. A befolyt összeget a portál üzemeltetésére, fejlesztésére, valamint a gázautózás további online és offline típusú népszerűsítésére fordítjuk.

A gázautózás népszerűsítése és további elterjesztése érdekében a gazzalmegyek.hu portál szándékában áll felvenni a kapcsolatot a témában érintett különböző írott és digitális sajtóval, nagyvállalatokkal, autógyártókkal, -értékesítő hálózatokkal, hazai érdekképviseleti szervezetekkel, egyesületekkel is. A hosszú távú tervek között szerepel széles partnerhálózat és kártyás elfogadó rendszer kiépítése.

Remélem hasznára lesz honlapom, szívesen olvassa sorait és bátran ajánlja ismerőseinek.

Tisztelettel:
Rőczei Norbert

2011. június 30.